Mi történt akkor?

             Tizenkét évvel ezelőtt kezdődött minden...

Arra emlékszem,hogy valaki elől futottam, aztán elsötétült előttem minden.Mire újra magamhoz tértem,egy Harry nevezetű férfinél taáltam magam,akit most apámnak hivok.

Harry de Rose és én Cordelia de Rose utána kaptam a nevem.Harry egy magas és aranyos fickó volt.Haja csillogó szőke és kék szemén szemüveget viselt.Tehát tizenkét évvel ezelőtt,mikor öt éves voltam,egy erdőben találtak rám.Egyedül zokogva futottam...Harry elmondása szerint egy nyolc év körüli fiú talált rám és vitt el hozzá.Ő Lucas.

Miközben sirtam és futottam,többször is sikongtam valamit,méghozzá: "Segitség!A gonosz vámpirok,meg akarnak ölni!" Visszatekintve nem emlékszem,hogy,miért mondhattam ezt.Vámpirok?Itt?Mindnight-ban?Szinte lehetetlen.Sok évvel ezelőtt két vámpirvadász száműzte őket és szent pecsétet tettek a földre,hogy többé ne térhessenek vissza.Azóta senki sem látott egyet sem.Amikor idekerültem nagyon réműlt voltam,akárhányszor kérdeztek a családomról,sosem tudtam választ adni.Nem emlékeztem semmire azelőttről.Mivel Harry-nek sem sikerült kideritenie,hogy valójában ki is vagyok,igy örökbefogadott.Saját lányaként szeretett mindig.Mindig próbált odafigyelni.hogy semmi bajom ne essen.De nem csak ő vigyázott rám,hanem Lucas is.A fiú akinek az életemet köszönhetem.Lucas minden nap ott volt velem Együtt játszottunk a kertben.Bár idősebb volt nálam,mégis mindig engedett nekem.Engedte,hogy az legyen amit én akarok.

Nem telt el két év és Harry örökbefogadott még egy fiút is.A neve Zero volt.Harry egy sötét sikátorban talált rá.A fiú nagyon csendes volt,szinte sosem beszélt.Lucas és én rengetegszer hivtuk magunkkal játszani.Az esetek kilencven százalékában nem jött, a maradék ötben kijött , de csak csendben figyelte ,ahogy játszunk.Mindig nagyon zárkózot ,titokzatos és hideg volt velem. Azt vártam,hogy talán Lucassal jobban kijön ,mivel ő is fiú de...nem, vele is ugyanolyan volt.

Igy teltek az évek.

Pontosan két éve napsütéses reggelre ébredtem.Lementem a nappaliba vezető ajtóhoz ,de mielőtt beléptem volna Zero állt elém.

        -Cori! Hivhatlak igy?-kérdezte hidegen és közömbösen.

        -Öhm...Persze...de,Zero...furcsa vagy!Eddig alig beszéltél velem most meg...-mondtam furcsállóan. 

Nem válaszolt,hanem elsétált. Eszembe jutott valami igy felfuttam a szobámba.Valami különöset találtam az ajtómra ragasztva.Egy levél...

"Cordelia, sajnálom, hogy ezt csak itt mondhatom el, de elkell mennem, valami olyan ügybe keveredtem, amit egyedül kell megoldanom. Vigyázz magadra kérlek. Ég veled, szeretlek, Lucas"

A kezem remegett, a papirt a könnyeim áztatták el. Nem értettem, miért? Lucas most....ő most....örökre? ÖRÖKRE ELMENT??

Akkor nagyon fájdalmas volt,de most is akárhányszor rá gondolok a szivem meghasad.Hiszen akkor jöttem rá, hogy én rá nem testvérként, és nem is barátként tekintek, hanem őt...szeretem.

Holnap töltöm a tizenhetedik életévemet. És minden vágyam az ,hogyha egy percig is, de láthassam őt. Hogy elmondjam, azt amit eddig nem mertem...,hogy szeretem.Holnapra Harry bált rendezett a születésnapomra, többnyire az ő ismerősei lesznek ott, de mivel az én születésnapom igy az én barátaim is ott lesznek. A bál a Rose kastélyban lesz, Harry kedvencében.

Ennyi lett volna az első része a Rosary sorozat "Memories" részének . Remélem tetszett, lehet , hogy a továbbiakban lesz ismerős esemény egy animével kapcsolatban, de higyjétek el, ez a történet teljesen más. Küldjétek el az oldalamat minnél több embernek, előre is köszii. Jó olvasást!